Talán ma - Kedd 6.

Kiadós ordítással kezdődött a nap. Én nem, én nem ordítottam, mert én egy megfontolt és nyugodt anya vagyok. A világ legáhítatosabb, legkedvesebb hangján közöltem gyermekemmel reggel 6-kor, hogy akkor hozok egy kis italt és mindenki alhat tovább. Majd azt is a kedves, elbűvölő hangon, hogy ha még egyszer kivágja az italt az ágyból, ne adj isten továbbra is fejhangon visít, nem fogja megérni a 7 órás harangozást. Cseppet sem hatottam meg, de büszke voltam magamra. Jó éjt kívántam és távoztam. Azt hiszem addig volt csendben, míg megitta a slukit. Addig én megittam a kávém. Boldog és kiegyensúlyozott emberként láttuk egymást viszont.:)

Sajnos a tényen, hogy nem aludta kis magát, nyűglődős délelőttünk lesz, már semmi sem segített. Szerencsére Adri is itthon volt, felválva kerestük a kegyeit. 

Ki főt tojással...

Ki inspirációval...

Teljesen maga intézte, kipakolta, kitalált, csinálta...

Később egy marék száraztésztát is megszámítottam neki:)

Természetesen az ebédet már fél 12-kor meg kellett enni, mert dülöngélt az álmosságtól. Csóringer.

Ennek megfelelően már fél 2-kor ébren volt, bakker.

Bár délelőtt nem úgy tűnt, de az időjárás az elfogadható kategóriába került. Egy életünk egy halálunk (ha jön a zuhéj majd szaladunk), de ha ezt a délutánt is a négy fal között kell eltöltenünk, akkor biztos hogy egy halálunk:)

Roham tempóban öltözködtünk. A metrózásra egyenlőre nem mond nemet, akármennyire is szeretne ellenkezni:)

Elmentünk Thyssioig, nem messze ott a jó kis játszó, ahonnan látni az Akropolist.

Khalednek nagyon megfelelt...

És megint csúszik...

Görög homokozó, bár nem annak készült...

Látszik a terepen, hogy mások is túrják:)

A napocska elbújt, felélénkült a szél, elindultunk hazafelé. Kedvemért lesétáltunk Monastirakiig, de Kalózka is megtalálta a számítását, van itt egy szakasz ahol előbújik a metró...

 Szerencse pont az Agóra mellett. 8 szerelvényt vártunk meg.

Sikerült még egy csel, ígértem banánt, így elsétálhattunk Monastirakitól az Omoniáig. Sajnos a piac éppen zárt, nem volt már banán. viszont volt más látnivaló, nekem...

Ilyen volt, ilyen lesz..

Látnivaló neki...

És itt már ígérgethettem a metrót. Szerencsére ez bejött, pláne a lift hívó gombok. A legtöbb helyen van kerekesszékeseknek alacsonyan is gomb:)))

Sikerült egy olyan kocsiba szállni, ahol nem nyílt a másik oldalon az ajtó. Próbáltam átmenni a következőhöz, de sajnos nem fért el a kocsi. Na akkor gyereket ki, cuccokat be a táskába, kocsi összecsuk, közben gyereket megtartani. Na ez nem ment, mert az összecsukás kétkezes. Szerencsére segítettek, volt nagy ordítás és szervezkedés. Egy bácsi hozta a Khaledet egy nő segített a kocsival és osztotta a pofonokat az útban lévő utasoknak:) Meglepetésre a Khalednek nem volt ez ellen kifogása, pedig nem hajlandó senkivel szóba állni amúgy. Most már biztos, hogy az a baja, hogy nem érti mit beszélnek neki. Ettől feszeng.

Ezzel is megbirkóztunk, beugrottunk a boltba, vettünk banánt. 

Elég későn értünk haza, nagy dolgot nem terveztünk. Arra azért nem számítottam, hogy fél 7-kor elénekli magának a ninnano dalt és arra a kérdésre, hogy álmos e, csak üveges tekintettel bólogat. Gyorsan megfürdettem, felöltözött, ágyikóból végighallgattam a mostanában szokásos szpícset és...

K.O.!