Lazulunk - Hétfő 26.

A hétvégi izgalmak után, újfent nem éreztük égető szükségét a különleges kalandoknak. Azért történt ez az.

Adrinak titokzatos elfoglaltsága volt délelőtt (én most már tudom). Mivel nem egy geométer, hosszas útvonaltervezgetés után úgy döntöttünk, hogy elkísérjük. A túra metrózást és buszozást tartalmazott, hosszasan. Nekünk való projekt.
A lényeg, hogy a második metróra nem fértünk föl hárman, pláne nem a babakocsi. Adrinak muszáj volt indulni, felpattant isten hírével. Szegény Khalednek ez kissé gyors volt, sírt is picikét. Nem egyértelmű, hogy a hirtelen eltűnt Apját, vagy a metrót siratta e.
Ez nem lett volna a vég, ha Adri tudja pontosan, hogy hová is igyekszik. A térkép persze én voltam. Kettes számú gond, hogy nekem nincs telefonom, az övé nincs vsz. feltöltve, sőt még a számát sem tudom fejből. (Ez igazából 3 gond). Ijedtemben ittam egy frappét a téren, akkor már Khaled is megnyugodott. Közben kisütöttem mi legyen. Hazaszaladtunk, megkerestem a telefon csomagolását, leolvastam a számot, szereztem pénzt, vettem egy mobil feltöltést és egy telefonkártyát a fülkéhez. Szerencsére felvette, de a vérprofinál nem volt toll. Vajon mit tart az aktatáskában, banyek? Mindegy, szerencsére nem merült le, mert ez olyan feltöltés, amit neki kell intézni. Szájába rágtam az útvonalat.

A téren vártunk, hogy újra hívjuk. Khaled prímán elfoglalta magát...

Nem teszem fel a találós kérdést, hogy vajon mi ez a kis medence, mert egyrészt én sem tudom, másrészt jobb is.

Adri közben szerencsére odatalált, nem kellett a fülkéből, ismeretlen helyen, az ő elmondása alapján navigálni.

Mi tovább szórakáztunk a téren, szokásos. Volt egy kedves pajtásunk, odaadott ezt azt...

Teljes extázis, mindent becsavarozott...

Labdáztunk is vele, aranyos pofa. Ja, ő a múlkori krétás fiú, Niko.

Sokáig maradtunk, gyorsan melegítettem a tengapi maradványt. Közben Adri is befutott, az ebédet nem hagyja ki:). Aztán rohant is a dolgozóba.

Kuled rohant nonózni.

Délután olyannira jól mulattunk itthon, hogy végül el sem indultunk sehova.

Az első pancsolás a teraszon...

Durvul...

Sajnos itt telt be a memória, de a lényeg érzékelhető...

Funkcióváltás...

Azért 6 óra körül megbántam ezt a nagy itthonlétet, mint kutya aki 8-at kölykedzett. Felváltva ordítottunk este 8-ig, de már nem volt erőnk leugrani sehova, csak vártuk a végét:))) Na jó azért nem, de kifogytunk az ötletekből. Csináltam viszont pudingot, amit gyanakvással figyelt, de nagyon ízlett neki. Végül kiderült mi volt a baja. Nézi a kakaós dobozt, mutatja: MAMA, TATA? Hogy én most tényleg szarral etetem? Nagyon röhögtem, és mondtam, hogy nem ez KAKAós puding, semmi köze a kettőnek egymáshoz. A felét meghagyta, amit egy óra múlva bölcs felismeréssel így követelt: PUNI-TATA HAMM! Kezdődik:))))

Az a kép 19:38-kor készült, éljen a nyári időszámítás!!!