Felemás - Péntek 16.

Azért felemás, mert reggel szinte téli időjárásra ébredtünk. Csak az anyai ösztön tartott vissza attól, hogy hosszában felvágjam az ereimet. Adrit ez nem érdekelte, minden próbálkozásunk ellenére aludt fél 10-ig. Mi addigra nagyrészt kikészültünk, 6-kor indult a nap. A dolgon nem segített a jó kis bevásárlás sem. Vettünk Khalednak csokit, förtelmes botrányt rendezett, hogy miért nem kaphatja meg azonnal. Nem is maradtunk lent tovább, marha szar hangulat volt az utcán is. 

Inkább nekiálltunk a pizzasütésnek, azt legalább ketten élvezzük. Íme egy újítás, amivel ma találkoztam először. Eddig ez is olyan volt, mint az otthoni élesztő. Igazán bölcsen csomagolták két 2,5 g-os (vagy ahogy a Zsozsó írná 25 dkg-os:))) darabra. Hogy mik vannak...

Kuled ellenőrzi még a sütő hőfokát is, bár egyenlőre csak a tésztát kelesztjük fölötte. Szia kakukkfű!...

Gyengébbeknek a pizza helyett tonhal saláta, avokádóval...

Pizzagyártás közben, önéletrajz fotót készítettünk Adrinak. Szerintetek használható? Bár amit eddig használt (inkább meg sem mutatom), annál biztos jobb. Melyikre szavaztok?...

Láss csodát, felszakadoztak a felhők, a kedélyünk is megjavult.

Gyors labdamenet, szunyókálás előtt...

Sőt még egy-két fontos hívásra is jutott ideje...

Isteni tervet eszeltem ki délutánra, de végül nem valósult meg. Nem árulom el, hamarosan bepótoljuk. Azt történt ugyanis, hogy leugrottunk kenyérért (a felhők megint jöttek), de a Khaled az útközben majszolt, egy szelet Kindert, úgy kente szét magán és a ruháján, hogy dührohamot kaptam. Gondoltam, ha hazahozom meggyilkolom. Jobb lesz akkor már inni egy kávét, leszarom az időjárást. Ettől meg is nyugodtam, sőt a frappé mellé kapott vízzel még a gyereket is szalonképessé tettem. És ahogy ott üldögélünk elsodortak minket az események.

Játszottunk pénzzel...

Vizslattuk a járókelőket...

Ácsingóztunk járgányok után...

Ez ugyanaz a kisfiú, akit láthattatok már zokniban illetve mamuszban. Most egy 3 számmal kisebb sportcipő volt rajta, a sarka letaposva, papucs módjára.

Koldultunk kenyeret, csajoztunk, hintáztunk, labdáztunk. Másik haverunkkal a templomlépcsőn ralliztunk. 

Medvéket simogattunk...

Sőt a végén kenyeret is vettünk. A pékségben eddig is csíptek minket, de ma hivatalosan is el vagyunk könyvelve. A kedves eladó lány, megkérdezte honnan jöttünk, meddig maradunk. Én megkérdeztem, hogy hívják azt a fajta kenyeret amit veszek. 

Íme: Dio horiatiki parakalo!...

Most utánanéztem a receptjének is, mert nem értem hogyan lehet ennyire finom. A szakirodalom szerint természetesen a különleges sárgás színű görög liszt a felelős, de titkos hozzávalóként van benne kevés olívaolaj és egy kicsi méz!. Azért ilyen ropogós szerintem! Hoppá, lehet próbálkozni!:)

Szóval pompásan szórakoztunk. mire haza keveredtünk, kár lett volna új progiba kezdeni. Kicsit eszegettünk, tévézgettünk. Irány a fürdő. Csendélet...

Rövid szpícset tartott: MAMA! PI-PI-PI MANDAH! OTT-OTT! FA!, MAMA, TÉ VONA, PAPA, VONA (sihuhu!) SÍN, SÍN, TÉ! ODA! stb.

(Vagyis: (délután) csipcsirip csiripeltek a madarak fenn a fán. És holnap, menjünk együtt (Papa, Mama és Én) vonattal (metróval) valahova. 

OKÉ!