Elnézést, hogy elmaradt az írás este. Mire a Parkból hazakecmeregtünk, már hasogatott a fejem és más jellegű fájdalmak is kínoztak. Mikor Adri (egyébként dicséretesen korán) hazaért, már csak arra volt erőm, hogy kinyúvadjak a kanapén. Éjszaka tértem magamhoz és átmásztam az ágyikóba, nehogy a meglévő gondokat egy nyakrándulással tetézzem:)
Azért mielőtt túlnőttek rajtam ezek a problémák, remek napunk volt. Délelőtt itthon voltuk, gulyáslevest főztem. Kuleddal leszaladtunk friss kenyérért, bár egy részét még a téren megettük.
Korán lepihent, korán kelt, mostanában ez a módi.
Gyorsan felkerekedtünk, a Parkban bármennyi időt el tudunk tölteni...
Pompásan szórakoztunk, hosszan etettük a kacsákat és magunkat. Khaled kavicsokat rendezgetett, rakosgatott. Később átvonultunk a játszóra. Régen voltunk igazi homokozónál, végre az új formákat is bevetette. Késő délután az élet is felélénkült, a sziesztázó gyerekek is megérkeztek. Ment a csúszdázás, libikókázás, mászókázás. Nagyon élvezte tényleg. Én itt már nem voltam teljesen magamnál, ezért nem is tudtam fotózni. Örültem, hogy a Khaledet féken tudom tartani:)
Sztriptíz is volt. Olyan koszos lett, hogy még én sem mertem emberek közé vinni. Levetkőztettem, eliramodott és sikongatva riogatta az embereket. Az anyák hörögtek a gyönyörűségtől, nem mindennap látni ilyen testet:) Nehezen, de felöltözött:)
Hazajöttünk, vacsorált, pinguzott, én próbáltam erőt gyűjteni a fürdetéshez.
Közben a forradalom csápjai hozzánk is elértek...
Hát röviden ennyi, ma már fitt vagyok, jöhet a java:)
Annyira dögös ez a napozó, és főleg ahogy szalad benne...késztetést érzek, hogy elkapjam. Na, azt miért nem vetted fel, ahogy meztelenül riogatja a pedomamákat?
VálaszTörlésMert rohantam utána, mielőtt valakit letámad tényleg:) Pedig nagyon szerettem volna megörökíteni persze:)
VálaszTörlés