Péntek 28, 'Nem'-ek harca

Három napos hétvége. Ha minden napja ilyen lesz, akkor még a szombati munkanap is jobb. Nehéz most mindezt leírni, még frissek a sebek:))))

Gyanútlanul indultunk neki a szép nemzeti ünnepnek. Ma ugyanis Ochi/Oxi Day volt, ami a NEM Napját jelenti. 1940. október 28.-án, a Mussolini vezette Olaszország felajánlotta Görögországnak, hogy ezentúl esetleg kiny...lhatná a s..gét, ellenkező esetben háború lesz. A legenda szerint az olasz nagykövet (Grazzi) ajánlatára a görög miniszterelnök (Metaxas), csak ennyit mondott: Nem. A valóságban azt mondta, akkor ez háború. Kisvártatva le is gyalulta az olasz hadsereg az egész renitens bandát. De azért a görögök méltán büszkék a gerincükre. Akik igent mondtak sem jártak általában jobban:))) Szóval ma mindenre nemet kellett mondani. Mondanom sem kell a Khaled teljes mértékben magáévá tette ezt a szép hagyományt.

Sokat gondolkodtam, hogy hova is menjünk ma. A múzeumok bizonytalan, hogy nyitva vannak e, minden forrás mást mond. A belvárost nem akartam erőltetni, tekintettel a felvonulásokra, katonai parádéra. Vesztemre egy ismeretlen úti célt ajánlottam, nevezetesen egy közeli dombot, ahol még nem jártunk. Tudhatnám már, hogy Adri számára az ismeretlen, önmagában életveszély. Ezt igyekezett is bebizonyítani. Szerinte a környék borzalmas, az út túl hepehupás, majd túl meredek. Látnivaló semmi, viszont bizonyára minden bokorban dorbézoló kemény drogosok űzik az ipart, akik a gyerekre és a fényképezőgépre fenekednek, hogy a feketepiacon értékesíthessék őket. Természetesen kár lett volna erőltetni, mert csak egyre jobban behergeli magát. Szóval körbe sétáltuk a dombot, integettem a zöld füvecskének és a fenyőknek.

Íme a pokol tornáca...

Visszaindultunk. Gondoltam akkor majd a játszón elidőzünk, mert a Khaled szempontjából elcipelni egy kövecskés domboldalhoz, majd megfordulni és hazajönni, kimeríti a szadista elhanyagolás fogalmát. Persze a téren sem volt nyugtunk, az Adri egyszerűen képtelen ellazulni. Minden sarokban veszélyt sejt, eldobott tűket, üvegcserepeket. A nagyfiúk labdája fix, hogy lefejezi a gyereket, nem is beszélve a középkori kínzóeszköznek is beillő hintáról.

Nem láttam értelmét tovább erőltetni a dolgot, hazajöttünk.

Főztem finom ebédet, rántott gombát, májacskát. A kedélyek megnyugodni látszottak, igen ám, de pár perces csönd után (már a Khaled nyugovóra térésétől számítva) féktelen ordítás tört ki, nem is akart csillapodni. Rossz ómen, de egyenlőre reméltünk. Nagy nehezen bealudt, nem is adta alább 2 óránál. Délután csak játszottunk, tévézgettünk. Persze a Khaled vérig volt sértődve, nem is adott puszit egész délután. Este aggódtam, de szó nélkül lefeküdt egy nagy lubickolás után.

Én a kanapén szundítottam el, ott is maradtam, míg éjfél körül újra őrjöngő bömbölés. Kezdtem ideges lenni. Tejecske, ninnano. Bömbölés. Felhúztam a redőnyt, hátha zavarja, hogy sötét van, macika, ninnano. Bömbölés. Felkapcsoltam a villanyt, megnézem hátha egy mérges kígyó tekeredett a nyakára, negatív, kutyuska, tejecske, ninnano. Bömbölés. Kurva anyád! Bömbölés. Adri bömböl a másik szobából, hogy ez az ő szabadnapja már mér most kell nekünk fesztiválozni. Átmentem lemészároltam. Bömbölés. Gondoltam sírjál, ameddig van benned szusz. Hát benne van, ezt tudjuk. Békésen cigizgetek, gondoltam megírom a blogot is, de elhallgatott. Uzsgyi, lapos kúszás, be az ágyba. Épp elalszom, elkeseredett sírás, sikongatás. Robogok, szerinte fel kellene kelni, Barney, TEA, HAMM. Itt egy rész kiesett... Adri ordít, hogy akkor hozzam be, kivétel erősíti a szabályt. Na ez biztos. Eddig sem rajongtam a kisdedekkel való együtt alvásért (nem is próbáltuk még soha), de ezek után asszem lakatot is szerelek az ajtónkra. Esetleg a Khaled szobájának kulcsát fogom minden este lefektetés után lenyelni. Nem részletezem, mindenki olvasott már a gulágokról, ott sem aludhattak sokkal rosszabbul mint én, ma éjjel. Ehhez képest a fél 6-os ébresztő megváltás volt. Szabadságunk első napja...VÉGE

Jó éjszakát Kedves Naplóm!:))))