Adri mára szabadnapot vett ki, együtt űztük az ipart. Persze a reggeli műszak az enyém, de had pihenjen a szentem. Igazán jól dolgozott ebben a hónapban, megérdemli.
Nem volt különösebb fennakadás, egész reggel rajzoltunk és ceruzát hegyeztünk. Egyszer csak Adri is feltűnt, mehettünk a boltba. Ma a Carrefour-os kört bonyolítottuk.
Kuled telepi sanyinak öltözött, hogy elvegyülhessen...
Ez a bót lehet, hogy olcsó, de rossz a hangulat, nem szeretjük. Még zeller sem volt benne, a karfiolon meg több volt a levél mint a karfiol. Harmadrangú intézmény. Gyorsan vettünk még kenyeret és némi spenótos háromszöget, hogy a húsleves elkészültéig kibírjuk. Gyorsan akartunk étkezni (nem tom mért húsleves?), hogy korai fekvés, kelés után mehessünk a bícsre. Hát nem túl korán, de sikerült. Jobb is ezt csak lassan kezdeni, hiába néger valaki.
BAHR, OTT! (Ott a villamos, ami a tengerhez visz)...
Strandcipőt fel és belecsaptunk a lecsóba. A víz kellemes, már nem fagyasztó. Végre én is bemerészkedtem, és először Kuled is úgy igazából...
Minek mondjam, teljesen megőrült...
Nem fázott, nem volt baj a só, semmi. Kihoztuk egy kis melegedésre, törölközésre. Egyből indult vissza. TENI (még)!...
Pár pillanatra sikerült lekötni egy kis szemétszedéssel...
Csak amíg Adri felfújta...
És hancúr a köbön...
Ez a gyerek tényleg valami hal...
Asszem tud úszni...
Jó géneket örökölt...
Az elhaladó helikopterek kedvéért azért felnéztek...
Mindenféle csel kellett, hogy kijöjjön. Megettük a kenyeret és sok paradicsomot hozzá. Aztán kicsit ásott, ilyesmi...
Még több kört tettünk a hajókikötő felé. Itt egy csatorna torkollik a tengerbe, apró halacskákkal és algás kövekkel. Innen sem lehetett kirobbantani, teljesen átszellemült. Aztán csak mennünk kellett, hosszú az út hazáig. Nem akartam, hogy útközben kidőljön. Tette a szépet a metrón, nagy sikere volt. Itthon bundás kenyeret lakmároztunk, arra még volt ereje. Aztán már nem sok, már a 3. mesénél le lehet szerelni. Mikor kijöttem tőle, még utánam szólt: MAMA! VÍZ JÓ!:))) Már megérte!
Hát ez fenomenális! Az első igazi tengeri fürdőzés! Hiába, aki jógénű... De mi mást is tehetne két ilyen tengerbolond szülővel. Van még két napotok a hétvégéből. Töltsétek a tengernél. (Akkor mentőmellény már nem is kell őkelmének?)
VálaszTörlésKöszönjük! Igen, a felszerelését még fejleszteni kell, hétvégén majd elugrunk a JUMBOba beszerezni ezt, azt:)
TörlésNagyon jól nyomja, tényleg a génjeimben van a víz imádata és az úszás. Tök érdekes hangulata van a videonak, talán a víz csillogásától, nagyon tetszik. De az a kép a csúcs, ahol apa és fia vonul a tengerbe, ugyanaz a testalak, járás, óriási. Örülök, hogy már megfelelő a víz hőfoka. Mi akkor nem is kérnénk más programot. Már csak 2 és fél hét! :)))
VálaszTörlésA víz pompás és a levegő sem lesz még olyan fullasztó. Ti tudjátok mikor kell utazni:)
Törlésnem lehet hal, mert ahhoz túl sok halat eszik.
VálaszTörlésSok halevő hal van:)
Törlés